A kerámia rövid tröténete
A kerámia az athéni fazekasok telepéről a Keramaikosz térről kapta a nevét.Csempék,építőanyagok,díszek,edények,szobrocskák agyagból való készítésének ősi technikája.
A földpátok elmállásásból keletkezik az agyag,s égetéskor a vele keveredett vasvegyületek és egyéb ásványi anyagok hatására barna,vörös (terrakotta) vagy sárga színű lesz. A kaolin a legfinomabb éghető agyag,melyből a porcelán készül. A kerámia lelke a szobrászatnál megismert sokoldalú agyag,mely ellenállás nélkül formálódik forgástetstté a fazekaskorongon,követi az alakító ujjakat s a mintázófa nyomát. Égetéskor szétválaszthatatlanul egyesül az agyag és a máz, a forma és a szín.
A kerámia a szobrászat és a festészet között foglal helyet,egybefogja a plasztikát és a színt,de a két elem egybeötvözésével végül is önálló műfajt teremt.
Míg a fazekas főleg használati tárgyakat (edényeket,kályhát) készít.addig a keramikus használati és dísztárgyakat.
A kézi formázás megkönnyebbítésére használják a fazekaskorongot. Az agyagtárgyakat égetés előtt szárítják,így a nedvesség egy része eltávozik,égetéskor kapja meg az edény a szilárdságát. A nem megfelelően szárított edény égetéskor a hő hatására szétpattanhat.